előszóként

nyuszival egy sötét hajnal csendjében
álom s ébrenlét között
egyenletesen lépdelve
a kietlen
megszokott cél felé vezető
utcákon

behunyod szemed, s nyuszit látod, aki esetlenül bámul rád magába felejtkezve gondolataival, már csodálkozás nyoma nélkül rá a nagyvilágra, beletörődve mint ami a legtermészetesebb a megmásíthatatlan valóságban, a sors, mely egyszersmint könnycseppként gördül arcán, már nem is önmagát, mint magát a létet siratva, s benne a világot, fájlalva a nagy-nagy fojtogató űrt, sajnálva a valamikori vágyak kietlen szépségét, tiszta dacos báj? s azt hogy mindezt ki érti ma már.
rohanó, egymást eltipró tömegek, őrjöngve szaladó világ, s az ember, ki csupán árral haladva lát, hisz esélyt, örömet a testi s fizikai lét kézzel fogható boldogságában, versenyt futva a győzelemért, győzelmeiben fürödvén újabb győzelemért bármi áron, s ha lelkét kérdőre vonva összetalálkozva pillanatra önmagával, úgy minden erejével megtagadva, gyorsan eltemetve őt. arca a tömeg arca, a biztonságé, birtoklásé.
nos, nyuszi most az árral szemben, megadva magát, átadva kitaszítottságnak, magánynak, kéjesen vigyorgó hamis időkben megszürkült, ellopott s másra ki nem érdemelten ruházott erkölcsnek, álságos s nem köszönő tekinteteknek, mozdulatoknak. hajdan ki jót téve vele, remélve olyan mint ő, most megtagadva elmegy mellette, a nyuszi tekintetben saját sikertelenségét látva, eljövendő szerencsétlenségeit, s a bukást… nézve másfelé, fel, nem tudni, büszkén-e vagy zavartan, nyuszi így kényszeredetten a szempárról el, máshová, azokba az időkbe. érdemes az életet élni így? csak pillanatra változna a szerep, hogy láthassa, megélhesse saját igazságát. csak pillanatra megérve a sikert, valaki más bőrében aki ő, hogy aztán ugyanazzal a szerénységgel visszatérhessen a megszokott magányba, az esetlen s jól ismert reménytelenségbe, s vagy utóvégre mégis szikrányi reménnyel, hogy újra élhessen. másként mi végre.
az igazság? csupán rejtély marad, sosem juthat felszínre. ott marad csendben, mozdulatlan. talán a másvilágon. s a bűn sem bosszú árán, csupán saját maga által, ki-ki magába szállva, felfedve s oldozva nyerhet megtisztulást, a boldogságot.

(1998)