ÁTLÁTSZÓFÜLES
ÉS
JÁMBOR
FARKASOROSZLÁN
Mese Nyusziról, azaz Átlátszófülesről, ki büszkén kérkedve hordva közelítetlenségét hiszéketlenségében igen pórul jár, és Jámbor Farkasoroszlánról, ki habzsolva felfalva hódítana, hogy majd jól kielégülten immár továbbmehessen, csakhogy szegény nem tudván szelídíteni, sértékenyen, kiszemelt prédáját vesztve fejemelve, szemet mit sem vetve prédájára, tovaoson.
És elmegy, és elmúlnak.
Vajon mi marad azután …
Ez az a kulcs, ami valahol elveszejtetett.
S lám-lám, íme a mese:
–Szervusz, Nyuszi! Leülhetek melléd?
némi mosolyféle... avagy biccentés hideg mosollyal.
–Akkor jó, én Jámbororoszlán vagyok. Vehetek?
...
és így szépen, nem lassan, eljutottak a tanyáig.
Itt még minden szép és reményteljes,
majd hetedhétre perdül a kerek bolygó, délről még délebbre valahogy így:
Aztán már a bolygóról innen folyik az esemény.
–Szervusz, Nyuszi !
–Szervusz, Jámbororoszlán... Hogy vagy... jól vagy? Tessék, itt a szobád!
és már nyílik is
(minden üres és kényelmes)
–Hát én azt hittem együtt alszunk! -sértődött meg Jámbororoszlán.
És komoly arc. Igen megdöbbent,
leplezett
elfojtott ojtott
félrefordított fej.
Dühös ? (…
–ki tudja.
Másik pillanat másik arcban: Átlátszófülesnyuszi.
Nem túl megdöbbent ... már, immán, még tán öreges is,
csak józan pír nélküli és keserű, mégis zavart és hirtelen:
- Nálam nem így van, én más vagyok !
(te ezt nem érted, - gondolja.
Majd telnek a napok, és egyre hűvösebb lesz.
Első nap Átlátszófülesnyuszi nagyon fél,
aztán másodnapra már megszokik.
Minden nyugodt és…
-de ez már később-
egyre tisztábbá lesz,
s mire már-már megkedvelné…
Jámborfarkasoroszlán tudatosan vigyázza a hideget.
Átlátszófülesnyuszinak csupán a csodálkozás marad. Napról-napra.
Napról-napra a távolság nő, nem úgy mint az kishercegnél volt szokás. Ez valóságos mese. Meseházban, s kívül, Meseország közepén.
Titok mindenütt, sehol egy természetes mosoly.
(Elülő nyugalom.
Megdöbbentő.
Átlátszófülesnyuszi csak néz, és nem ért. A levegő érzékeny onnan is, a feketeségből, minél távolabb, annál inkább az, és annál mélyebben hűvös. Most már innen jól látszik, hogy tudatos.
Átlátszófülesnyuszi minden távolodó lépcsőfoknál egyet fehéredik, mígnem fokozatosan kifehéredik és eltűnik.
De ez csak a végén, mert ki így, ki amúgy, eltűnik.
Nem akar feloldani semmit, ereje is fogy, mert sziszifusz felé nem nyújtódzik...
(Mellesleg, egyik sem.
Jó volt neki így csöndben. Bánatos volt.
Jámborfarkasoroszlán egyre vigyázatosabbá lett, még lépteit is magashangon titkolva, szándékosan jelzett minden lépéssel hideget.
De ő jó volt. Átlátszófülesnyuszi már megértette.
Hiába hiánya bennmaradt. A sötétben.
És Jámborfarkas nem érthette... ugyanúgy, ahogy innen immár Fehérnyuszi sem.
Egyikük sem akart semmit. Mert mindketten akartak.
Mást... Vagy ki tudja. Isten tudja.
És Fehérnyuszi búcsúzóul még kezet fogott volna...
És Jámborfarkas is jó utakon jár.
Az ő útjait járja.
(1996 nyár)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése